A vízitúra-vezető képzés évtizedekkel ezelőtt a Szabad Tér Egyesület és az Eurotrekking Kft. összefogásának eredményeként jött létre azért, hogy saját vízitúráinkra magasan képzett vízitúra-vezetőket neveljünk ki.
2005-ben pedig országosan is megnyitottuk képzésünket a minőségi, színvonalas túravezetés iránt érdeklődőknek. A tanfolyam azóta is minden évben 1-2 alkalommal indul. 

A történetéhez hozzátartozik, hogy 4 évig - amíg a Felnőttképzési Törvény lehetővé tette - akkreditált képzésként futott PL 4347 lajstromszámon. 

A tanfolyam 2010-ben nyerte el mostani formáját, bővült ki végül 120 órásra. A tananyagot évről-évre fejlesztjük, annak érdekében, hogy minél jobban meg tudjunk felelni mind a piac, mind Hallgatóink elvárásainak. 

A 120 óra maximális kihasználása érdekében az elmúlt 2 évben sok egyszerűsítést vezettünk be, így kezdtük el alkalmazni az online vizsgákat is azért, hogy a gyakorlatra még több idő jusson. 

A képzés során nagyban támaszkodunk a hallgatók közötti tudásmegosztásra is, hiszen a jelentkezők többsége már tapasztalattal rendelkező túrázó, vízszerető ember. 

Image
Image

Szabad Tér Egyesület

2007-ben alakult egyesületünk tagjai olyan barátok / munkatársak, akik szerettek volna egy olyan lehetőséget, „szabad teret” új ötleteiknek, programjaik végrehajtására, amit a főállású munkahelyük soha nem tudott nekik megadni.

Az Egyesület létszáma jelenleg 16 fő. Végzettségüket tekintve szociológus, szociális munkás, kajak-kenu edző, romológus, nyelvtanár, jeltolmács, nemzetközi kommunikációs szakember, közgazdász… és természetesen vannak olyanok, akik még tanulnak.

És ami még közös bennünk: a vízen mindannyian otthon vagyunk. :)

Bővebben az egyesület céljairól a Szabad Tér Egyesület oldalán olvashatsz.

Eurotrekking Kft.

Bővebben az Eurotrekking Kft.-ről a www.eurovizitura.hu oldalon aolvashat.
Image

Oktatóink


Oszlánczi Adrienn (Ada)


vezető oktató
 
Szabad Tér Egyesület elnöke
kajak-kenu edző
vadvízi túravezető
8x-os országos bajnok kajakos


Major Tamás


vezető oktató
 

Eurotrekking Kft. ügyvezetője
IRF WW3 fokozatú túravezető
 


Malárik Attila


oktató
 

Vízenjárók Gyermek és Ifjúsági Túra Egyesület elnöke
hajózási szakember
túravezető


Csobay Balázs


oktató
 

BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság
r. alezredes,
kapitányságvezető-helyettes


Szipola Antal


oktató
 

Vitál Klub Sporegyesület vezetője
túravezető




Dr. Rónai András


elsősegély oktató
 

orvos
túravezető





Turzó Lajos


oktató
 

túravezető




Peller Márk


gyakorlati oktató
 

túravezető




Rácz Adrián


gyakorlati oktató
 

túravezető




Tóth Sándor (Santer)


gyakorlati oktató
 

túravezető




Koleszár Sándor


gyakorlati oktató
 

túravezető




Molnár Róbert


gyakorlati oktató
 

túravezető



A Duna mellett nőttem fel, így gyerekkorom óta a vízen vagyok. Tanfolyamon számos elméleti és gyakorlati tapasztalattal gazdagodtam. Ez tudás az alapja annak, hogy olyan vízitúrákat tudjak vezetni mind a munkám során és a magánéletben, ahol a résztvevők jól érzik maguk, biztonságban vannak és egy életre szóló élménnyel gazdagodjanak.
Elméleten nehéz volt órákig egyhelyben maradni, de sok hasznos és tanulságos információ miatt megérte. Gyakorlati hétvégék alatt is kaptunk sok tapasztalatot, okítást, hogy biztonsággal tudjunk közlekedni egyedül vagy csapattal. Nagyszerű embereket ismerhettem meg mindenki személyében, akik vezették és akikkel eveztem!
A vízitúravezetői tanfolyam tökéletes alkalom és lehetőség volt arra, hogy a már meglévő evezős tapasztalatomat tovább fejlesszem. Az oktatók rutinja és tapasztalata segített minket felkészíteni mindenféle lehetséges problémára, mellyel túravezetés közben találkozhatunk. Az elméleti képzések érdekesek és hasznosak, a gyakorlati foglalkozások pedig nagyon élvezetesek, és kellemesen fárasztóak voltak. Ajánlom mindenkinek, aki kicsit is komolyabban gondolja a vízi lét egyel magasabb fokra emelését! :)