Image

Szabad Tér Egyesület

2007-ben alakult egyesületünk tagjai olyan barátok / munkatársak, akik szerettek volna egy olyan lehetőséget, „szabad teret” új ötleteiknek, programjaik végrehajtására, amit a főállású munkahelyük soha nem tudott nekik megadni.

Az Egyesület létszáma jelenleg 16 fő. Végzettségüket tekintve szociológus, szociális munkás, kajak-kenu edző, romológus, nyelvtanár, jeltolmács, nemzetközi kommunikációs szakember, közgazdász… és természetesen vannak olyanok, akik még tanulnak.

Az egyesület céljai:

  • Az emberi jogok érvényesülésének elősegítése.
  • A hátrányos és a nehéz szociális helyzetűek valamint a fogyatékkal élők számára a társadalomba való beilleszkedéshez történő segítségnyújtás.
  • Harc a jelenlévő nyílt vagy látens diszkrimináció és az előítéletek ellen.
  • Demokráciára nevelés.
  • Az állandó emberi értékek közvetítése.
  • Az egészséges életmódra nevelés.
  • A „zöld gondolkodás és életmód” elterjedésének elősegítése.
  • A fiatalok szocializációjának, társadalmi beilleszkedésének elősegítése, egyéni és közösségi aktivitásának támogatása, ösztönzése.
  • A hátrányos helyzetűek tanulásának, továbbtanulásának, munkavállalásának, foglalkoztatásának, művelődésének, sportolásának, szabadidős tevékenységének támogatása.
  • Megismertetni a különböző korcsoportokkal az unióbeli Magyarországon az őket életkortól függően általánosan érintő, alapvető információkat.
  • A prevenció és felvilágosítás kérdéseinek bemutatása, kutatása, oktatása, megvitatása.
  • Elősegíteni, hogy a helyi társadalom problémái a lehető legnagyobb nyilvánosságot kapják.
  • A nemzetközi ifjúsági munka módszertanának felhasználása és terjesztése a projekteken keresztül.
  • Hazai és nemzetközi hálózatépítés.
  • Hátrányos helyzetű munkavállalók munkaerő-piaci (re)integrációjának elősegítése.
  • Oktatás, tréningek tartása különböző, a helyi közösségek számára fontos témákban.

Open Space Association

Open Space Association is an association with professional youth worker members and enthusiastic volunteers, located in Székesfehérvár, Hungary.

We are Eurodesk partners so thus a promoter of Youth in Action (YiA) programme. We are also an EVS sending, hosting and coordinating organization.

Our activities:
Our main programs are organizing integrated sport events for disabled and non-disabled people; making seminars and trainings in national and international levels as well, organizing and taking part in international youth exchange programs, etc. What is really important for us: always involve people with fewer opportunities.

Our mission:
+ Promotion of the social equality of people with fewer opportunities.
+ Protection of the human and civil rights
+ Social activities, family support
+ Child and youth protection
+ Promotion of the employment of people who would like to return to the labour market
+ Health care, prevention, rehabilitation, giving information
+ Environmental education
+ Education and coaching, development of abilities, disseminate knowledge
+ Nature and environmental protection,
+ Scientific activity, research
+ Cultural activity
+ Promotion of Sport
+ Promotion of the European integration


Join us on our Facebook group for actual news and possibilites!
Elnök/ President: Ms. Adrienn Oszlánczi
Kapcsolat/Contact: youthxchange@gmail.com
Telefon/Phone: 
+36 70 3860679